Magamról
- Aliceliza
- Hungary
- Négy gyemek Édesanya és 6 uóka nagyija, feleség 51 éve , Szeretem a virágokat és békét a föjdön ami sajnos nehéz ...de bizunk a jö ISTENBEN! ....Érzékeny ,aggodó ,néha bohém , ilyen a karmám...
A titokzatos fehér rózsa ***
A titokzatos fehér rózsa Hogy került oda, senki sem tudta, de egyszercsak ott volt a tisztáson. Egy gyönyörű virág. Egy fehér rózsa. A farkas vette észre először. Milyen szép! - gondolta. - Milyen kecses! Aztán lassan a többi állat is felfedezte. - Milyen egyszerű! - mondta a páva. - Semmi szín, semmi különlegesség! - Közönséges! - rikácsolta az öreg, csúf és kopasz keselyű. - Hát hogy néz ez ki? "Mind ilyenek vagytok." - gondolta a farkas a fák közül. - "Nem veszitek észre magatok körül a szépet és a jót." A társasághoz hamarosan csatlakozott a vaddisznó, a róka és a medve is. - Ez meg mi? - fanyalgott a róka. - Semmi keresnivalója nincs itt. - Csúnya! - röfögte a vaddisznó. - Ráadásul útban van. A rózsa bánatosan lehajtotta fejét. Szirmai közül, mintha csak egy könnycsepp lenne, egy vízcseppecske hullott a földre. "Hát nem látjátok, hogy fáj neki ?" - gondolta a farkas. - " Miért kell bántani? " - Nem szeretem a virágot! - dörmögte a medve. - Tépjük ki ! Azzal lehajolt, hogy leszakítsa a rózsát, de egy tövis megszúrta az ujját. - Nézzétek! - bömbölte, és magasba tartotta a mancsát - Megszúrt ! - Szóval még veszélyes is! - jegyezte meg a róka. - Ki kell irtani ! A vaddisznó felhorkant, rávetette magát a virágra, és kíméletlenül a földbetaposta. A többiek megtapsolták. A farkas üvölteni tudott volna tehetetlen dühében. "Elpusztították, csak azért, mert más volt mint ők! " Megvárta amíg az utolsó állat is távozik a tisztásról, aztán előjött a fák közül. Odament az összetört, meggyalázott virághoz, gyengéden felemelte a földről. Óvatosan a szájába vette, és elügetett vele. Otthon, az odúja előtt egy kis gödröt kapart a rózsának, és belefektette. - Isten veled, kis virág! Nem érdemelték meg, hogy nekik nyíljál ... Miközben betemette a sírt, úgy érezte, lelkének egy darabja is ottmaradt a földben, a rózsa mellett. Másnap reggel, amikor kilépett szerény hajlékából, nem akart hinni a szemének. A fehér rózsa ott pompázott az odúja előtt, szirmain apró gyémántokként csillogtak a harmatcseppek. A farkas csak állt némán, a virágot nézve. Hirtelen furcsa melegséget érzett a szemében: életében először, sírni kezdett.***
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése