A szerelem nem kéri számon tőled, hány csókot adtál vagy nem adtál másoknak. A szerelem nem kutatja múltadat és nem fürkészi jelenedet. Minden reménye a jövő, sajátos önzése is a jövőért van. A reménytelen remény és a vigasztalan vigasztalódás a balzsama, amely ugyanolyan édes, akárcsak a szenvedés, akárcsak a szerelem.
Nézem őt, és úgy érzem, bárminél jobban szeretem ezt az embert.
A fény harcosának szüksége van a szerelemre. A szeretet és a gyöngédség éppen olyan elemi szükségletei, mint az evés, az ivás, és a Jó Harc. Ha a harcost nem teszi boldoggá a naplemente, tudja, hogy valami baj van. Ha így érzi, leteszi fegyverét, és elindul, hogy társat keressen magának, akivel együtt gyönyörködhet az alkonyatban.
Jövő héten ilyenkor úgy fog tűnni, mintha egyetlen pillanatot sem töltöttünk volna együtt. De most úgy terült el előttünk a hétvége, akár a csillagokkal teli égbolt, és nem akartam arra gondolni, hogy mi lesz ezután. Az csak tönkretette volna. Csak az itt és most számított.
Ha szeretsz valakit, nyitottá válsz a szenvedésre. Ez a szomorú igazság. Talán összetörik a szívedet. Talán te töröd össze a szívüket, és sosem tudsz már úgy tekinteni magadra, mint azelőtt. Ez a kockázat.
Mily vad a gyűlölet - s a szerelem!
Vad szerelem! Szerelmes gyűlölet!
Ó, semmiből fogantatot valóság!
Ó, terhes semmi! Ó, komor bohóság!
Ó, szépségek förtelmes káosza!
Ólmos pehely, fagyos láng, tiszta füst,
Virrasztó álom, sorvasztó öröm:
Ilyen szerelmem! - s épp ezt gyűlölöm!
Nem kellett, hogy a szemével lássa, anélkül is érzékelte minden mozdulatát. Érzékelte őt, mint valami hatalmas, ellenállhatatlan erőt. A szerelem és a szenvedély éppoly erős lehet, mint a csillagok hatalma.
Van első, felejthetetlen szerelem! Amit az ember nem tud kitörölni szívéből, emlékezetéből, évek múlásával sem. Évtizedek után is egy szép, felejthetetlen, kellemes dolog. Egy felejthetetlen, gyötrelmes, megkínzó és mégis oly jó, oly kedves, oly gyönyörű! Ám az Élet mindenhez hozzápiszkál! Szép kapcsolatokat zúz széjjel, párokat szakít szét, szíveket tesz tönkre.
A szerelem olyan, mint egy gyönyörű virág, amit talán nem érinthetek, de aminek az illata a kertet mindenképpen az öröm helyévé varázsolja.
Zsigereim belereszketnek. Torkomba szalad a szívem. Meg kell veszni, a pasas úgy hat rám, mint egy kísérleti atomrobbanás. Évek óta bizakodom, hogy egyszerre csak elmúlik. Be kell látnom végre: idülten szerelmes vagyok.
Boldog vagyok, hogy létezik - mert megmutatta, hogy képes vagyok olyan szerelemre, amiről magam sem tudtam, és ez hálával tölt el.
A szív érez, a szem kutat,
Szép lány szerelméhez utat.
A szív dobog, a szív sóhajt
Ha a lány távol nincsen,
A szem ellesi az óhajt:
- Mit kívánsz édes kincsem?
A szerelemnek nincs kora.
Igaz: nagy mester a Szerelem,
nagy tanár, és
Ami sose voltunk, belőlünk
azt csinál, és
Gyakran egy pillanat elég, ha ő tanít,
Hogy kicserélje az ember erkölcseit.
Áttöri sáncait szívünknek és agyunknak,
S gyors eredménye mind, mint egy-egy
csoda, úgy hat.
A szerelem lényege, hogy két magányos lélek köszönti, megérinti és megvédi egymást.
Két ember, akik nem tudnak egymás nélkül élni... szerintem ez a szerelem.
Nézzük csak, hogyan kezdődik az érzelmi zűrzavar, amit szerelemnek nevezünk. Egy adott személy, mondjuk te, kíváncsi olvasóm, észreveszel egy ellenkező nemű egyedet a tömegben. Észreveszed, és attól fogva nem tudod levenni a szemed róla. A szád kiszárad, a pislogód kiguvad, a szíved pedig úgy dörömböl, mint apád, ha pityókásan jön haza és befele akarja nyitni a kifelé nyíló ajtót. Egyszer csak azt veszed észre, hogy az illető személy úgy vonz, mint vasreszeléket a mágnes. Ettől kezdve látszólag semmi másra nem vágysz, mint hogy hozzáérj, megöleld, sőt a szád a szájához szorítsd, ami - mondjuk meg őszintén - nem egy higiénikus dolog. (...) A felsorolt tünetegyüttest nevezi szerelemnek az emberiség abban a hitben, hogy ennek az érzésnek, lelki és biológiai okok miatt nem lehet ellenállni.
Most jöttem rá, mennyire szeretem. Most jöttem rá, ez nem puszta szerelem, ez több annál. De vajon ő is így érez irántam? Vajon ő is így szeret? Vagy egyszerűen jól érzi magát velem? Miért kell ilyen bonyolultnak lennie mindennek? Miért nem lehet tudni, mit éreznek egymás iránt az emberek? Olyan sok kérdés, és olyan sok válasz. Ha jobban belegondolok, egész életünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ. Minden nap megtaláljuk egyikre a választ, ugyanakkor felvetődik egy újabb. Soha véget nem érő körfolyamat ez. A kérdések soha nem fogynak el, a válaszok pedig nehezen találhatóak meg. És ha meg is találjuk, az nem garancia, hogy az életünk jobb lesz, sőt... Lehet, hogy még jobban fog kínozni a válasz, mint a kérdés. Nem is baj, hogy nem tudjuk, hisz akkor nem lenne izgalom az életünkben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése